„A szó elszáll, az írás megmarad.” Az internet nagyon gyorsan változik, s talán már az előbbi mondás sem igaz rá, annak ellenére, hogy ez egy írott médium. Ezen a helyen szeretném összegyűjteni mindazt a tartalmat, ami velem kapcsolatos, valamilyen formában hozzám kötődik, mielőtt végleg elkallódna a világhálón. Reményeim szerint hamarosan egyben, itt a tigrincs.hu keretei között lesz elérhető minden amihez közöm van, volt, és lesz is, legyen az fotó, zene, videó, publikáció vagy éppen munka. Jelenleg ezek még szétszórva találhatók, de a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik.
Bevezető helyett
Rólam
Szeretnék egy kicsit mesélni magamról, aki meg akar ismerni, pár alapvető dolgot megtudhasson rólam.
Miklósovics Máténak hívnak, Cegléden születtem, 1973 október 21-án, tehát mérleg vagyok. Jelenleg Albertirsán, szüleimmel és kutyámmal élek. Pár évig éltem Budán és Kecskeméten is, most itthon dolgozom, vagy épp nem dolgozom, mikor hogy hozza a sors. Főleg számítógépes dolgokkal foglalkozom, de mindig úgy hozza a sors, hogy valami újba mindig bele kell tanulnom, no nem mintha bánnám.
Hű társam Mokka, egy ifjú uszkár kan kutya, akivel már sokak szerint elválaszthatatlan vagyok. Rosszcsont kölyök, de így szeretem. Sokáig szerettem volna saját kutyát, olyat, aki hozzám ragaszkodik, akinek én vagyok a gazdi, tizensok évet vártam rá. Hol azért nem lehetett, mert a munkám olyan volt, hol azért, mert az albérletbe nem lehetett bevinni. Aztán egyszercsak itthon dolgoztam fél évig, és úgy alakult, hogy egy ismerősnek kölyökkutyái voltak, tehát tudtam vele foglalkozni, szemmel tartani. Úgymond, itthon voltam vele GYES-en. Utána sokfelé kellett mennem, munkaügyben, vagy épp vakációzni, s amikor tehettem, vittem magammal. Ez első hallásra kicsit macerásnak tűnhet, pláne a vidéki embereknek, akik még sétáltatni se viszik el a kutyájukat, de mi meg tudtuk oldani. Szerencsére Mokkának lett egy jó szokása: ha az ölemben van vagy a karomban, akkor tudja, hogy jónak kell lenni. Ez jól jött orvosnál, tömegközlekedve, társaságban (esetleg kutyától félő emberek közt), de pl. volt Budán olyan hentes is, aki ismert minket, és tudta, hogy a kutya nem ér semmihez, ergo megtűrte, hogy kényszerből a boltba is beviszem a kutyát, ölben.
Mokka sokmindent megtanult, jellenzően azt, ami a gazdinak fontos volt, de sok alaki dolog, aminek nem sok hasznát vettem volna amúgy sem, azt nem. Előbb tanulta meg, hogy a piros lámpánál meg kell állni, mint hogy megtanuljon parancsra hasra vágódni. Sajnos ennek ellenére kicsi korában elszenvedett egy csúnya balesetet, ebből kifolyólag az egyik lába ferdén nőtt, és bicebóca lett. Dehát így kerek a világ nekünk.
Másik “szerelmem” a motor, ez egy Suzuki Burgman tipusú 400cc-s nagyrobogó. Sokáig azt hittem, sosem fogok két keréken gurulni, hiszen az veszélyes, kényelmetlen, meg egyébként is… mégis most bolondja vagyok. Rá kellett hogy jöjjek, ezt sem lehet kívülről megitélni, motorozva tudtam meg miért jó vagy nem jó gurulni. Márpedig jó.
Egy időben tanakodtam azon, hogy hogyan oldjam meg a Pestre való mindennapos bejárást. Gyalog-bicajjal… hát ez nem igazán reális lehetőség. Sajnos távolsági buszközlekedés felénk nincs. Vonat… hát ezzel másfél-két évtizedes tapasztalatom van, méghozzá elég vegyes. Alapvetően kényelmes, de kicsit drága és szeszélyes dolog. Kocsi? Ezen is gondolkodtam, de tudom, hogy lassan járhatatlan fővárosunk autóval, és minden járulékos költsége a kocsikázásnak elég magasra rúg, beleértve a parkolást, tankolást, adókat, biztosítást, stb… szóval ezt is hamar elvetettem. Aztán jött az ötlet, a motor. Először egy kis 50cc-s futárrobógóba fektettem be, amin egy szezont becsülettel végig is utazgattam, Pestre fel és haza minden nap a 4-es főúton. Aztán amikor megtapasztaltam, mennyire nincs tekintélye egy ilyen kicsi járműnek, elhatároztam, nincs megállás, tovább kell lépni motorügyben. Elkezdtem tanulni, és hitelre vettem egy jelentősen nagyobb jószágot, egy Suzuki Burgman K6 AN400-ast. No, ez már mindjárt jobb volt, a kamionok nem hogy nem mentek el mellettem 5 centis oldaltávolságot tartva, hanem én előzgettem inkább mindenkit. Ráadásul mind kényelemben, mind távolságban, mind pakolhatóságban sokkal többet tudott a kicsinél, sőt, utas is ülhet már mögém. Aztán meglett a jogsi is, és a motort is nyúzom már keményen. Persze álmodozom már a következőről, ami nagyobb lesz, szebb, gyorsabb, kényelmesebb… De ott még nem tartunk, hogy ez egyhamar valóság is legyen.
Munkásságom
Eddig a következő helyeken dolgoztam:
- Szabadúszó webes fejlesztő
Jelenleg többek közt a Dewind Team Kft. oldalán dolgozom. - 2008 szeptember – 2011 február
Webfejlesztő - SwatPortál rendőr-kommandós szakmai portál.
- 2007 december — 2008 szeptember
Webfejlesztő
Az Arvato Systems / Prompt ’92 Kft. webes programozója, online szolgáltatások fejlesztése, karbantartása. A BMW és a Mini Cooper angol weboldalainak fejlesztése. - 2004 szeptember — 2007 december
Technikus
A Magyar Független Film- és Video Szövetség technikusa, a szervezet weboldalainak (MAFSZ, Közgáz Vizuális Brigád, Pergő Képek, Sztornó), helyi hálózatának karbantartása, digitális filmtechnikai munkálatok (vágás, átírás, utószinkron, DVD-szerkesztés) és rendezvényeken fellépő technikai feladatok ellátása. - 2003 július — 2003 november
Tördelő
A Vesszőnyaláb c. könyv tördelése és nyomdai munkálatai. - 2003 január — 2004 szeptember
Webes fejlesztő programozó
Webes portálok fejlesztése és statikus céges honlapok fejlesztése, főleg a CoolReklám Stúdió részére (James & Tailor, Terrapark). - 2001 október — 2003 január
Pest Megyei Munkaügyi központ, Budapest – Polgári szolgálat
Számitógépes adatfelvitel. - 2000 június — 2001 október
Quatra.Net Kft. Budapest
Webes fejlesztő programozó és webmester
Weboldalak, portálok fejlesztése, később a NagyUtazas.hu utazási portál technikai igazgatója. - 1999 szeptember — jelen
Tudomány kiadó, Diabetes magazin
Alkalmazott grafikus
A lap képregényének grafikai és nyomdai munkálatai. - 1999 augusztus — 2000 június
Sense/Net Kft. Budapest
Webes fejlesztő programozó
Magyar és külföldi weboldalak, portálok fejlesztése. - 1998 szeptember — 1999 június
Automex Multimédia Kft. Budapest
Webmester
Az Automex passzív, majd aktív weboldalának elkészítése, karbantartása, adatokkal feltöltése. - 1998 január — 1998 június
Eravis Szálloda És Vendeglátó Rt., Budapest
Rendszergazda
A helyi hálózat karbantartása, szállodai gazdasági rendszerek karbatartása, fejlesztése. - 1995 szeptember — 1998 január
Motorola Magyarország Kft., Budapest
Rendszergazda és programozó
Adatbázisok létrehozása, karbantartása, programok, makrók írása UNIX operációs rendszer alatt és a keresztplatformos adatáramlat biztosítás, rendszerkarbantartói munkálatok. - 1993 szeptember — 1995 február
Tessedik Sámuel Általános Iskola, Albertirsa
Általános iskolai tanár
Programozás-tanítás és operációs rendszerek tanítása. - 1993 — 1997
Alapítvány kiadó, Budapest
Alkalmazott grafikus
Különböző könyvborítók tervezése
További oldalaim
Ha további dolgaimra vagy kíváncsi a weben, akkor pár kiindulópont:
- A blogom - http://blog.tigrincs.hu/
- Ingyenes programokkal foglalkozó blogom - http://freeware.blog.hu/
- A blogom (Blogspot másolat) - http://tigrisur.blogspot.com/
- Google profilom - https://profiles.google.com/tigrincs/about
- Képeim a PicasaWeben - http://picasaweb.google.com/tigrincs
- Képeim a Panoramion (javarészük a Google Earth-ön is szerepel) – http://www.panoramio.com/user/tigrincs
- Képeim az IndaFotón - http://indafoto.hu/tigrisur
- YouTube videóim - http://www.youtube.com/tigrisur
Blogjaim
Alapvetően társasági ember vagyok, mindig is éreztem késztetést arra, hogy másokhoz is szóljak, hogy megmutassak, elmeséljek valamit. Sajnos, a régi jóbarátok már eltűnedeztek mellőlem, a gimis-egyetemi-főiskolás jóbarátok java vagy a karrierjébe van bebetonozva, vagy a kis családja foglalja már le a nap 24 órájában. Persze ezzel nincs is semmi baj, én is ezt tenném, részben teszem is. De azért hiányzanak a régi jó világmegváltó beszélgetések, a bulik, amiből hosszú évek alatt anekdoták párlódnak le, és persze az, hogy az ember a jó és a rossz pillanatait, az örömeit és bánatát napi szinten a barátaival megossza. No, talán ezért is tetszik nekem a blogolás. Nem vagyok grafomán, nem akarok naplót vezetni, vagy épp kényszeresen leírni, óráról órára leltárszerűen, hányat fordítottam a mókuskerekemen, de azért néha akad 1-2 olyan dolog, történet vagy tapasztalás, szépség vagy mókás lelet, amit másokkal is szeretnék megosztani, akár ismeretlenekkel is. Ha szeretnéd megtudni, mi foglalkoztat engem időről időre, olvass bele a blogomba!
Sok ismerős kért meg arra, hogy haldoklik a gépe, újra kéne telepíteni, vagy valamit csinálni kéne vele, mert lassú, vagy mert új gépet vett, és nem tudja mit hogyan. Persze ezek az emberek általában nem tudtak angolul, komoly pénzeket sem szerettek volna a szoftverekre költeni, de bajba sem akartak jutni. Ezzel én is így vagyok, legfeljebb annyival vagyok jobb helyzetben, hogy tudok angolul. Elkezdtem hát gyűjteni a magyarul is tudó, ingyenes (freeware és open source) programokat, kipróbáltam sokmindent, s mivel nem csak a saját gépemről van szó, ezért kínosan ügyeltem arra, hogy a leendő felhasználót se érje semmi kellemetlen meglepetés. Az alap Windowson kívül szinte mindenre van már olyan megoldásom, ami nem kerül pénzbe, általában magyar nyelvű, és huzamosabb ideje használom, elégedetten. 2009 októberében úgy döntöttem, a felgyülemlett tapasztalataimat és a programokat megosztom másokkal is: leírásokkal, ismertetőkkel, honlappal, letöltési linkkel, ha kell, magyarítással ellátva közzé teszem. Sőt, a „gyermekeimet” figyelemmel kísérem, hetente többször írok listát a frissült verziókról. Ha felkeltettem az érdeklődésed, látogasd meg az ingyenes programokkal foglalkozó blogomat is!
Fotó
Szeretek fotózni. Régen a család Szmena tipusú gépén kezdtem az ismerkedést a műfajjal, nagyon tetszett a kis szerkezet. Annak ellenére, hogy teljesen átlátható volt, hogy hogy működött, csodákra volt képes. Nem véletlenük hurcoltam mindenhová magammal – a homokozóba is, aminek sem a családom, sem a gép nem örült egy idő után. Szerencsére a szüleim kezében akkor már ott virított egy Praktica tipusú fotómasina, amit már nem bíztak rám ilyen könnyen. Persze sok fogadkozás után, hogy vigyázok rá, és homokozás helyett fotózásra fogom használni, egy idő után mégis megkaptam. És valóban fotózásra használtam, végre, megtetszett ez a játék is. Teltek az évek, de nem múltak a pillanatok, amiket ezzel, majd az utódjával, egy leselejtezett Canon tükörreflexessel sikerült megörökíteni. Elrontottak ezek a jó gépek, hiszen hiába köszöntött be a digitális korszak, én mégis sokára váltottam. Ennek egy oka volt, a tükörreflexeseknél megszokott minőség és kezelhetőség. Aztán egy idő után mégiscsak hozzájutottam egy Canon EOS 300D-hez, illetve miután ellopták tőlem, a hiányát egy 450D-vel pótoltam. Azóta is szeretek fotózni, sőt, alkalmanként rendezvényfotózást is vállalok. Hamarosan nyílik egy önálló tematikus galéria a fotóimból az oldalon, addig is megnézheted a fotóimat közvetlenül az IndaFotón, vagy itt is.
Kapcsolat
Elérhetőségeim:
Miklósovics Máté
József A. u. 2/1,
Albertirsa 2730
Telefon: +36 30 6066311
Email: tigrincs@tigrincs.hu
MSN Messenger: tigrincs@tigrincs.hu
Skype: Tigrincs73
Google profil
IWIW adatlap
Facebook adatlap
Twitter hírfolyam




































































































